Barion Pixel

3 növény, amely megváltoztatta a világot

A természet mindig is összhangban volt az emberiséggel, így végigkísérte a történelmünket. Az évszázadok során mindig előtérbe került egy-egy növény, amely örökre megváltoztatta a világot.

Tea

A világ egyik legnépszerűbb italaként tartjuk ma már számon a teát, amely több évezredes múltra tekint vissza.  Nem áll másból, mint víz és különböző teafüvek kombinálásából. Egy legenda szerint, Kínában i.e. 2700 körül Sen-nung császár ivóvízét forralták fel, amikor a szél leveleket fújt az üstbe, amelyek ízesítették a vizet. Kínában hamar luxuscikk lett a tea, amely az uralkodók privilégiumává vált. Jelentőségét mutatja, hogy a győztes hadvezérek tetteinek elismerése is egy csésze teával történt.

A teában rejlő gazdasági potenciált korán felismerték. Piacra lépését követően, hamar a kínai állam egyik fő bevételi forrása lett.

Európai megjelenését a Holland Kelet-indiai Társaság segítette elő, amikor az 1600 évek elején a kontinensre hozták.
Angliában nagy sikerre tett szert, amely a mai napig tetten érhető az angolok kultúrájában. A tea történelmi jelentőségét jól mutatja még a „bostoni teadélután”, amely fontos tényező volt az amerikai függetlenségi háború kirobbanásában, ezáltal pedig elősegítve korunk egyik legjelentősebb államának, az USA-nak megalakulását.

Tulipán